Szeptember 21-én megnyitottuk első napelemes tetőcserép gyárunkat Pécsett. A Generon egy olyan egyedülálló fejlesztés, ami nemzetközi viszonylatban is az egyetlen kereskedelmi forgalomban kapható tetőcserépre integrált napelem.

Több mint 100 éves cégünk immár összesen hat gyártósorral rendelkezik Magyarországon, Romániában és Szlovákiában. Az új, napelemes tetőcserepet gyártó pécsi üzemmel célunk az, hogy minél több otthon és közintézmény számára elérhetővé tegyük és ösztönözzük a zöld energia használatát. A termék bevezetése óta közel 200 magyar otthon és középület energiaellátását biztosítja Generon rendszer, ami összesen több mint 75 ezer beépített modult jelent. A tervek szerint ez a szám 2021-ben elérheti a 100 ezret, így az év végére megközelítőleg 250 épület tetején találkozhatunk majd napelemes tetőcseréppel.

Az új pécsi üzemnek köszönhetően, ahol évente legalább 200 ezer Generon tetőcserép fog legördülni a gyártósorról, a román piacon is megjelenünk a napelemes tetőcseréppel.

„Terveink szerint a horvát és román piacon jövő évtől hivatalosan elindul az értékesítés, az előzetes érdeklődés nagy, a termék forgalomba hozatali feltételei megvannak. Ráadásul mivel Romániában 2018 óta saját betoncserép-gyártó egységgel is rendelkezünk, minden egyéb szállítási, tárolási és szerviz lehetőség is adott”
– mondja Tóth Szabolcs regionális marketing igazgató.

„Közel másfél évtizedes piaci jelenlét után a Terrán 2018 óta van jelen saját gyártóüzemmel Aranyosgyéresen, ami nagyban segíti és még rugalmasabbá teszi az ellátást. Folyamatos a fejlődés ezen a piacon is, amit a várakozásaink szerint a Generon bevezetése tovább fog fokozni. A Generonnal kompatibilis termékeink, a Zenit és a Rundo, a hullámos Danubia mellett egyre kedveltebbek Romániában, illetve felmérések szerint az esztétikus, zöldenergiát hasznosító
tetőmegoldásokra – mint amilyen napelemes tetőcserepünk – is jelentkezik vásárlói igény”
– mondja Kocsis Szilveszter, a Terrán Románia ügyvezető igazgatója.

A Generon egyedisége és versenyelőnye a nagytáblás napelem rendszerekhez képest abban rejlik, hogy nemcsak energiát termel, hanem különleges esztétikai élményt is kínál, kompromisszumok nélkül. A betoncserépbe integrált napcelláknak köszönhetően nincs felesleges tetőáttörés, így a termék prémium megjelenést biztosít az ingatlan számára, növelve annak értékét, mindezt úgy, hogy a tető védelmi funkciója a teljes tetőfelületen tökéletesen biztosított.

Terrán Generon referenciakép Terrán Generon referenciakép

Ezzel az új mérföldkővel arra törekszünk, hogy pozitív példát mutassunk az iparágnak, és arra ösztönözzük ügyfeleinket, partnereinket, hogy a fenntartható energiaforrások alkalmazására találjanak kreatív módszereket. A Generon a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel kötött megállapodás, egy három évig tartó kutatási és fejlesztési partnerség eredménye, amely a termék fejlesztése érdekében tovább folytatódik.